Főoldal

Az Úr ismételten szól, nem adja fel.

Az Úr ismételten szól Jónáshoz. nem adja fel, nem fárad bele.
Jónás belátja, hogy nem tehet másképpen, hirdeti az Úr üzenetét.
Jón 3, 1-10
Nem könnyű hirdetni az Úr üzenetét, mert először hinni kell benne, továbbá sokan akadályozzák benne, mert ők azok akik nem hisznek. Mint Jónásnak, nem mindig van kedvünk engedelmeskedni az Úrnak. Gondolatunkba férkőzik, hogy annyian nem hisznek, nem akarják felfogni értelemmel az üzenetet. Pedig nagyon egyszerűen, érthető módon él az üzenet. De bezárt szívekbe…
Itt van benne, hogy Isten a bölcsességével a bezárt szívekbe is világosságot küld és így Isten fényében és erejében még a bezárt szívbe is befogadhatják Isten üzenetét.
Emberi bölcsességgel nem lehet megmagyarázni a kegyelem működését.
Hinni Istenben, akkor az üzenetében is hinni lehet.
Isten ott és akkor szól az emberhez, amikor, és ahol akar.
Senkinek nincs joga kételkedni abban, hogy az Úr a kiválasztottjain keresztül ma is szavával akarja vezetni az emberiséget.
Ő teremtette a világot, minden az Ő tulajdona.
Vannak akik szerint nem szólhat, ők azok, akik nem akarják figyelembe venni akaratát.Ezzel a cselekedettel kitiltják az Urat a világból.
Pl. amikor kitiltották a feszületet az iskolákból.Amikor megtörtént a lövöldözés az iskolákban, akkor azt kérdezték: Isten hogyan engedte , hogy ez megtörténjen?
Isten válasza:nem voltam ott, kitiltottak az iskolákból.
Lehet gondolkodni! Mi mit teszünk az Ég üzeneteivel?
Kitiltják a világból!
Isten nélkül megszűnik a világ!
Nekünk embereknek van szükségünk Istenre, nem fordítva. és ha üzen, nekünk küldi üzenetét, hogy segítsen rajtunk.
Mindenkor rászorulunk Isten irgalmára.
Imádságos szeretettel, Németh Katalin.
Szeged, 2014.03.18.

Ui.: ide kívánkozik a véleményem. Pár hónap telt el közben amikor ezeket a sorokat írom és azóta üldözik és irtják a keresztényeket.
Szűzanya tíz évvel ezelőtt kérte: imádkozzunk, mert ha nem imádkozunk üldözni fogják a keresztényeket. Bővebben a honlapon olvasható…..