Főoldal

FESZÜLET MEGRONGÁLÁSA !

Lakásomnál a bejárati ajtónál a falon elhelyezett feszületet (zárt folyosón van, évtizedek óta van ott) megrongálta valaki.

A feszület  fából készült, 50 cm, rajta Krisztus teste 23 cm, mely rézből van.

Krisztus bal karja eltört a vállnál, a másik kéz oldalra lebillenve tartja a testet. Nagyon szomorú látvány. Nagy erővel lehetett eltörni, mert nem vékony anyagból készítették.

Szegeden lakom, (Magyarország)  tizenöt lakás van a házban. Éjszaka történt, hallottam a zajt, az ütések zaja nagyon nagy volt.

Isten Fiát bántalmazni, normálistól eltérő cselekedet. Nem hívő emberek is tisztelik az Istent, annak Fiát és nem tesznek ellene. Ebben az országban vallásszabadság van. Tiszteletben tarják az emberek a másik ember vallását.

Volt olyan eset, amikor valaki a házból bejött az udvarra és tekintetével a feszületet kereste, majd keresztet vetett és imádkozott. Magas földszinten lakom és így a kereszt alatt állva imádkozott. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy ide jött imádkozni. A folyosón ültem olvastam és láttam.

Hova jutott az az ember aki szétveri a feszületet?

Az embernek emberségesen kell viselkedni. Tudatában van a cselekedetének, gondolkodó lény és tudja mit tesz!

Nem lehet azt mondani, hogy nem tudja mit cselekszik!

Istenen akart bosszút állni?

Isten haragja utolér! Lesz még sírás és jajgatás!

Lehet nem hisz Istenben, lehet utálja a keresztényeket…. Lehet rágalmakat szórni az utcán ordibálva szidalmazni tisztességes keresztény embereket, akik tisztességes munkából élnek, mert keresztények!

Ahogyan mondani szokták, zuhanó repülőben nincs ateista, mindenki Istenhez kiállt: “Istenem segíts”

Lehet olyan helyzetbe kerül, hogy térdre kényszerül!

Uram segítsd a népeket a megtérés és a felemelkedés útján békében!

Imádkozzunk!

Imádságos szeretettel, Németh Katalin.

Szeged, 2018.06.03.