MÁRIA ISKOLÁJA
A Mária Iskolája Társulat
Szeged
2003 február 2-án alakult, Szegeden.
Németh Katalin alapította, mint magántársulást.
Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, 20 fővel kezdtünk el a közös szándékra imádkozni a rózsafüzért.
A tagok közös szándéka volt, hogy imádkozzunk papi hívatásokért. Valamint észrevettük, hogy fiatalokat is meg kell hívni és megtanítani őket rózsafüzért imádkozni.
Tagjai: Különböző életállapotú keresztények ( egyedülállók és családosok ) akik hitükkel tanúskodva a világban élnek.
Közösség hívatása:
Az egyház szolgálata a világban. Akik rózsafüzérrel a kezünkben együtt imádkozunk, beiratkozunk Szűz Mária Iskolájába. Jézus követésében a tagok Máriának, az Úr édesanyjának példáját követik. Amint mondta:” Tegyétek meg amit mond! ”
Állandóan készen állni Isten akaratának teljesítésére.
Személyes felelösség tudatunkkal, jelenlétünkkel próbáljuk hirdetni az evangélium üzenetét a világban.
A Társulat imaszándéka:
A Katolikus Egyházért, papi hívatásokért és a keresztény családok neveljenek ki olyan fiatalokat akik alkalmasak a papi hívatás kegyelmére.
És a magyar népért, hogy az Úr vezessen bennünket a megtérés és a felemelkedés útján békében.
Közben az Úr megszólított, hogy terjesszem el az imacsoportot az egész világon.
Nagy meglepetésemben először azt válaszoltam: De Uram én nem tudok csak magyarul beszélni! Hogyan tenném?
Majd átgondoltam és szégyenkezve bocsánatot kértem és azt mondtam:ha Te Uram akarod, akkor megadod a kegyelmet is hozzá és meglesz.
Kettő hónap alatt jelen lettünk három Földrészen. Európában több országban, Magyarországon nyolc egyházmegyében.
Az Úr vezette kegyelmével gondolataimat, szavaimat és cselekedeteimet.
Már nem is én hanem a kegyelem vezeti a Társulatot.
Mindenkit hívok az Úr téged is hív, imádkozzál velünk!
Imádságos szeretettel, Németh Katalin.