Főoldal

Nem engedtétek az imacsoportokat imádkozni!

A hét végén százharmincezren menekültek az üldözések elöl Törökországba.
És akik ott maradtak, hányat öltek meg? Keresztényeket!
A világ vezetői elismerték, hogy az egész világra veszélyt jelentenek. Mint ismeretes a pápát is veszély fenyegeti.
Több mint egy évtizede alakultak imacsoportok akik, vállaltuk, hogy imádkozunk a Katolikus Egyházért, Isten akaratából.
Tényleg nem kell az egyházért imádkozni?
Az INKVIZICIÓ MINDEN ESZKÖZT IGÉNYBE VETT, hogy a templomokban ne imádkozzunk!
A pápa tudta nélkül nem tehették!
A pedofil és gazdasági bűncselekményt elkövetett személyek a hatalomvágytól megittasodva Istent játszanak.
Mert Isten adta a feladatot, hogy miért imádkozzunk.
” én tudom kinek hittem.”
Erről tudtak, de nem hallgatták meg az Ég üzenetét, mert mint ahogyan nyilatkoztak az egyháznak nincs szüksége rá!
Isten nélkül megszűnik a világ!
Ő teremtette, minden az Ő tulajdona, teremtményei vagyunk.
“Mer benne élünk, mozgunk és vagyunk!”
Tehát benne, nem mellette!
Akkor akiben élünk az élethez szükségünk van rá. Nem neki van szüksége az emberre, hanem az embernek Istenre! Nagyon is szükségünk van a Teremtőnkre, a mi Atyánkra, hogy gondunkat viselje.
Aki tagadja az Istentagadó!
“Akinek van füle, hallja meg mit mond az írás'”
Imádságos szeretettel, Németh Katalin.
Szeged, 2014.09.23.
Kérdésem : szabad e már imádkozni?