TALÁN NEKED IS SZÓL AMIT NEKEM MONDOTT AZ ÚR!
FIGYELMESEN MEGNÉZVE LÁTHATÓ HOGY A TERMÉSZETFELETTI FÉNY AZ ÉN HELYVÁLTOZÁSOMAT KÖVETI, VELEM HALAD!
A lámpa előttem van és felettem, amitől az árnyékom látható a hátam mögött, valamint a Szűzanya Szentkép jobb oldalánál van az Égi fény.
Amikor átmentem az ajtó elé a fény követett, amint látható, hogy a Szűzanya Szentképtől balra van a fény, továbbá a heverő takaróján az árnyékolást lehet követni éles határvonal látható az Égi fény alatt.
Az íróasztalnál, ami a szoba másik oldalán van elhelyezve, ott is velem van az Égi fény, fölöttem de a szoba lámpája előttem a szoba mennyezete közepén van, amitől látszik a fotel árnyéka is.
VELEM VAN AZ ÚR!
EBBEN A FÉNYBEN JÓL LÁTHATÓ AZ ISTENI FÉNY JELENLÉTE.
AZ ÚR KINYILATKOZTATTA NEKEM ( a könyveimben említettem, olvasható), ” abban a fényben amit a fejed fölött látnak, ott vagyok, segítek….”
A jeleket, amit az Ég küld érdemes lenne észrevenni, az üzeneteket amit kapunk talán érdemes lenne odafigyelni!
Több üzenet már teljesedésbe ment, amit általam küldött az Ég!
Mégis ellenem vagytok! Meddig akartok még üldözni, azért mert Isten meghívott?
Többek között ez is egy üzenet:
“IMÁDKOZZATOK, HA ÉLNI AKARTOK!”
Imádságos szeretettel,
Németh Katalin.
www.nemethkatalin.hu
Szeged, 2017.12. 29.